A mezopotámiai világ atlasza
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Az ókori Mezopotámia, Anatólia, Irán, Palesztina és Szíria
Mezopotámiát joggal nevezik a „civilizáció bölcsőjének”. Itt, a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti területen (a szó jelentése: folyamköz) és a mai Irak és Szíria egyes vidékein fektették le a társadalmi fejlődés és az emberi haladás alapjait. A vadászó-gyűjtögető életmódról a földművelésre, a falusi életről a városi életre való áttérés is e tájakon meg végbe először. Mezopotámiában és a tágabb értelemben vett Közel-Keleten alakultak ki a bronzkorban az első birodalmak, és fejlődött ki az első írott nyelv.
Az utolsó jégkorszak után bekövetkezett természeti változásoktól és ezeknek az emberi településekre való hatásától kezdve atlaszunk végigköveti azoknak a népeknek a kulturális, technológiai, politikai és gazdasági fejlődését, amelyek közel 12 000 év alatt a területet benépesítették. Ismerteti a korai nomádok életét, a hadakozó városállamok felemelkedését, Babilónia és Asszíria virágkorát, majd Dareiosz hatalmas Perzsa Birodalmát, illetve pusztulását i. e. 330-ban, mikor Nagy Sándor legyőzte. Mivel a korszakról szerzett tudásunk legnagyobb része régészeti feltárásokból származik, ezekkel is részletesen foglalkozik kötetünk, mindig a legfrissebb tudományos eredményeket tárva az olvasók elé. Emellett a nagyszerű képanyag segítségével bemutatja a legszebb művészeti emlékeket (az asszír palotadomborműveket, Babilon Istár-kapuját, a pazar ékszereket, fegyvereket stb.) és használati tárgyakat (szövőszék, írókészlet, szekér stb.).
Az érdekes szöveget szemléletes ábrák és remek térképek egészítik ki. Fontos témakörök egész sora segíti a minél alaposabb elmélyedést, így külön, részletes ismertető olvasható pl. az uri királyi temetőről, a zikkarratukról, az írás kifejlődéséről vagy a babiloniaknak a tudományhoz, különösen a matematikához és a csillagászathoz való hozzájárulásáról.
A sorozat többi kötetéhez hasonlóan földrajzi névmutató, név- és tárgymutató, bibliográfia, időrendi táblázat és kislexikon teszi gazdagabbá A mezopotámiai világ atlaszát.
Kötéstípus: keménykötés védőborítóval
Nyelv: magyar
Oldalszám: 238
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:papír védőborító szakadozott, karcos védőborító és foltos papír védőborító
Egyéb megjegyzés:
Kategóriák