Nulladik típusú találkozások
Trethon Juditnak dedikált példány.
Nagy hátránya mondjuk egy könyvnek, mondjuk, egy televízióműsorral szemben, hogy írott szóval (hiszen a papír mindent kibír) sokkal nehezebb meggyőzni a kétkedőket arról, hogy bizonyos jelenségek megtörténhetnek, és meg is történtek. Az emberek többsége – igazuk is van – jobban hisz a saját szemének, mint bárki másnak. És mégis kénytelen leszek írásban elmondani egy-két dolgot, és kérni az olvasót, hogy ha 15 évi televíziós múltam után van még valami hitelem a szemében, akkor higgye el, hogy amiket most elmondok, azok úgy történtek, illetve én úgy éreztem, hogy úgy történnek.
Látható volt a műsorban is, hogy minden büszkeségem és minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam megemelni egy kb. 3 kg-os tonettszéket. Ma sem tudom – bár a felvételeken láttam, hogy az izmaim megfeszülnek –, hogy Ignatyenko valóban a mozgásomat gátolta valamilyen módon, vagy egyszerűen akaratom ellenére megnyert az együttműködésre, rábírt a színjátékra a közös siker érdekében. Tény viszont, hogy vagy így, vagy úgy, de elérte célját.
Déri János
Kötéstípus: puha papírkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 195
Állapot: jó állapotú
Egyéb állapotjellemző:dedikált és kopottas
Egyéb megjegyzés:
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart!
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart. Ekkor a személyes átvétel szünetel, és az ezen időszakban érkező megrendeléseket 2026. július 16-tól dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Kategóriák