Az utas könyve
Magyar utazási kézikönyv és utmutató - Városok, gyógyfürdők, üdülő- és nyaralóhelyek, egészségügyi, sport- és turisztikai intézmények részletes ismertetője
Az "Utas Könyvé"-nek immár harmadik kiadását adjuk az olvasó kezébe. Az első kiadás ezelőtt öt évvel hagyta el a sajtót s közben a visszacsatolt Felvidékről és Kárpátaljáról is kiadtunk egy-egy ideiglenes ismertető füzetet a teljes mű második kiadásán kívül.
Az első kiadás előszavában többek között ezt írtuk: "Ezer meg ezer idilli szépségű magyar falu házai alusszák át az ismeretlenség homályában a nyarat. Boldogan adnának az ujságokban olvasott nyaralási árak harmadáért, negyedéért lakóhelyet és élelmezést, de szervezetlenség híján a kiaknázatlan készség kárbavész. Kereső és kináló nem találják meg egymást". Ezzel kapcsolatban ki is fejtettük az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség munkájának célját: fürge és serény szervezéssel egymáshoz kívántuk vezetni a keresőt és a kinálót. Nem harsogtuk fennen, hogy meg fogjuk váltani az országot, nem fogadkoztunk, hogy hegyeket fogunk kimozdítani helyükből, mindössze szerényen bejelentettük a senki által nem díjazott, önzetlen, az ország szeretete által diktált munkára való készségünket.
Kötéstípus: vászonkötés
Nyelv: magyar
Oldalszám: 845
Állapot: sérült
Egyéb állapotjellemző:előzéklap hiányzik, sérült, szakadt lap/lapok, laphiány/szöveghiány, sérült gerinc, kopottas és meglazult/megtört kötés
Egyéb megjegyzés: A III-IV. oldal végigszakadt, az V-VI. oldal nagyobb része hiányzik.
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart!
Az antikvárium 2026. július 8-15. között zárva tart. Ekkor a személyes átvétel szünetel, és az ezen időszakban érkező megrendeléseket 2026. július 16-tól dolgozzuk fel. Megértésüket köszönjük!
Utánvéttel is kérheti!
Minden szállítási mód esetén elérhető az utánvétes fizetés, amelynél készpénzzel vagy bankkártyával is fizethet.
Kategóriák