Musztafa, Karafa és az akasztófa I-III.

Az első kötet dedikált, a második és harmadik aláírt példány.

Részlet a könyvből:

A tájék estéje szelíden szürkült szemükben. Dombok között hajladozott az út sáros, sárga szalagja de ők loppal, az út szélén, az erdő fái között haladtak. Tavaszi fák, szőke, fiatal sudármagas, karcsú fák között, ahol világló zölden terült a gyep és puhán dobbanó szívveréssel fogadta az ázott föld a lovak patáit.
A fák árnyékoltan hullámzó, sokféle zöldje kísérte őket. Az előbb még eső suhintott alá, vékony vízvesszők hullottak, a szél ereje suhogtatta ezeket a vesszőket, de most egyszerre csend lett. Az eső elállt, a fák mozdulatlan meredten őrizték az erdő csendjét. Még madárdal sem hangzott.
Mélységes, zsizsitélő csend, komorló, mind mélyebbé barlangosodó zöld mennyezet.
S a harmincnégy ló dobogása.
A harmincötödik gyalogember. Ez vezeti a harmincnégy lovast. Az előbb1, amikor a szél nyögette, zúgatta az erdőt és az eső finom függönye egyszerre mintha távolabb lökte volna az erdő barlangosodó öbleit, ebbe a távoli erdőbe, a menedékké váló erdőbe szökött a mellette lovagló két úr közül a gyalogember...