Az utolsó Bátori I-III.

Három rész egy könyvben.

A Bátori Gábor kora, egy volt Erdély évkönyveiben, a legháborgóbbak közül. A kalandor szeszélye tág mezőt nyert az abban forrongó örökös változások közben; s a szerelem szenvedélyesen, cselekvőleg, gyakorló hatalmát. Lényegében ugyan az volt, a mi most; de színezete a kor regényességéből vont magához. Menete nem volt azon csendes, csergedező, mely a csevegő pataké, nem rónákon ömleszté ábrándos árjait; a kor viszonyai s veszélyei, sziklabérczeket tolának útjába, ezeken korbácsolt fel, ezeken zuhogott le, ezeknek ékein porlott el ezüst gyöngyökké.
Nemes volt vagy nemtelen, nagyszerű vagy kisdedes, miként a lélek s a szív, mellyből forrott ki. Ördög a kaján szivében, gyáva a szűkkeblűében; vállalkozó s merész, de ingatag a csapodáréban; szent, isteni, erős és hatalmas! mikor nemes lélekben lobogott. Illy szerelem belső világát, s szentek szentjét tárja fel e regény nem csalékony képzeti képekben, hanem ugy, miként az tiszta fellengő kedélyben él és növekszik; miként minden csalódásai s viszonyai után is nemes marad, s bárminő ingerektől nógatva, bár mindig küzdve ellentoruló indulatokkal, mindannyiszor angyalian s nagyszerüen lép föl, valahányszor tettre, cselekvésre kerül a dolog.