Henryk Sienkiewicz Nobel-díja – 1905. december 10.: A lengyel irodalom világsikere
Henryk Sienkiewicz (1846–1916) a lengyel irodalom kiemelkedő alakja, aki történelmi regényeivel nemcsak hazájában, hanem világszerte ismertséget szerzett. 1905. december 10-én első lengyel íróként vehette át az irodalmi Nobel-díjat, amelyet „kivételes érdemeiért az epikus írásművészet terén” ítélt oda számára az Akadémia. Ez a nap mind a lengyel kultúra, mind a világirodalom történetében mérföldkővé vált.
Sienkiewicz 1846-ban született a mai Kelet-Lengyelország területén, elszegényedett kisnemesi családban. Tanulmányai után újságíróként kezdte pályáját, és hamar ismert publicista lett. Az 1870-es évek amerikai útjai fontos tapasztalatokat hoztak számára: riporteri tevékenysége és az ott látott társadalmi ellentétek későbbi írásművészetét is formálták.
Hazatérése után a lengyel irodalmi élet központi alakjává vált, és a történelmi regény műfaját új életre keltette. Erős nemzeti elkötelezettsége átjárta művészetét: az akkor még felosztások alatt álló Lengyelország számára hősi példaképeket, történelmi kapaszkodókat teremtett.
Sienkiewicz legismertebb alkotásai a 17. századi Lengyelországot megidéző trilógia: Tűzzel-vassal, Az özönvíz, A kislovag. Ezekben a regényekben hősei a nemzeti megmaradásért küzdenek, a lovagiasság, becsület és hazaszeretet ideáljaival. A művek történelmi romantikája, lendületes cselekménye és erős karakterei generációk óta népszerűvé teszik őket. A világhírnév azonban leginkább a Quo vadisnak köszönhető. A Nero-kori Róma és a keresztényüldözések hátterét felhasználó regény lenyűgöző siker lett Európában és Amerikában egyaránt, és számos filmadaptáció is készült belőle. A könyv a 19–20. század fordulójának egyik legnagyobb nemzetközi bestsellere volt.
A Nobel-bizottság 1905. december 10-én Sienkiewiczet kitüntetve nemcsak egy egyedülálló írói pályát ismert el, hanem a lengyel kultúra erejét is. Abban az időben Lengyelország még nem létezett önálló államként, így a díj szimbolikusan is azt üzente: a nemzeti szellem, az irodalom és a kulturális identitás nem törhető meg politikai határokkal. Sienkiewicz személye ekkorra már nemzetközi hírű alkotó volt, de a díj tovább növelte tekintélyét és művei elterjedtségét. A cselekményesen gazdag, erkölcsi üzeneteket hordozó regényei milliókhoz jutottak el.
Sienkiewicz 1916-ban hunyt el Svájcban, még mielőtt megélhette volna Lengyelország újjászületését. Művei azonban hozzájárultak ahhoz az irodalmi és erkölcsi bázishoz, amelyre az új állam identitása később épült. Az író a mai napig a lengyel irodalom egyik legismertebb alakja: történelmi eposzai a nemzeti emlékezet meghatározó részei, a Quo vadis pedig a világirodalom klasszikusává vált.