{"product_id":"jon-a-feltamadas","title":"Jön a feltámadás","description":"\u003cp\u003eEgyre kevesebben lesznek már közöttünk, akik még emlékeznek az 50-es éveknek a mainál sokkal elevenebb emigrációs életére és azon belül is a már legendásnak tűnő Hídverők-re. Ennek, az akkori idők egyik kimagaslóan legjobb nemzeti szellemű emigrációs lapjának volt Alföldi Géza a főszerkesztője és egyben mindenese. A Hídverők másfél évtizeden keresztül azöt földrészre szétszórt magyarság legkedveltebb olvasnivalójának számított, hála Alföldi kiváló képességeinek és nem utolsó sorban a magyar igazságba vetett töretlen hitének. Nemcsak mint szerkesztő, cikkiró, hanem elsősorban a háború utáni emigrációs nemzedék lánglelkű költője vált ismerté, főleg politikai tartalmú verseivel, melyek a nemzeti érzés kinyilvánítását olyan művészi fokon foglalták magukban, amilyenre csak legnagyobb költőink voltak képesek.\u003cbr\u003eA háború vihara sodorta nyugatra, ahol az elsők közé tartozott, akik valóban hidverőknek számítottak, ha a nemzeti szellemű emigráció kialakításáról beszélünk. 1948-ban indította meg kéthetente megjelenő lapját, mely szinvonalával hamarosan a legjobbak közé emelkedett. Az újsággal párhuzamosan évkönyveket, sőt összesen nyolc verseskötetet is kiadott, s így az akkori idők egyik legtermékenyebb kiadójának is számított emigrációs viszonylatunkban. Az ő érdeme a Teising-i kastélyban létrehozott, a maga nemében páratlan magyar dokumentációs központ, melynek sajnálatos körülmények között történt feloszlatása mind a mai napig pótolhatatlan vesztesége az emigrációnak.\u003c\/p\u003e","brand":"Oskola Antikvárium","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":54839666835779,"sku":"G1 Jön","price":2990.0,"currency_code":"HUF","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0881\/6148\/5123\/files\/J_n_a_felt_mad_s.jpg?v=1790341997","url":"https:\/\/oskolaantikvarium.hu\/products\/jon-a-feltamadas","provider":"Oskola Antikvárium","version":"1.0","type":"link"}